Először is, már itt az elején szeretném tisztázni, hogy a címben is említett férfiúnak létezett ihletője a valóságos életben. Mit gondolnak, milyen ember lehetett? Állatbarát, különc, kiismerhetetlen?
Mi több, olyan szerencsés helyzetben vagyunk a Kutya-tár című verssel, hogy egészen sokat tudunk a keletkezési idejéről.
Weöres Sándor professzora, művészettörténet tanára volt Fülep Lajos, aki egyébként református lelkészként is szolgált, s egyike azoknak, akikkel Weöres levelezett, méghozzá évtizedekig. Különleges diák-tanítvány kapcsolat, majd baráti levelezés alakult ki közöttük. A legjellemzőbb attribútumát ennek a viszonynak Károlyi Amy ragadta meg:
"Weöres Sándort és Fülep Lajost pécsi megismerkedésük első pillanatától fogva különös, sokak számára nehezen érthető kapcsolat fűzte egymáshoz. Ennek az igazi lényegét nagyon pontosan mondotta el a költő halála után írt kis jegyzetében Károlyi Amy: »Sajátságos kapcsolat volt Weöres Sándoré és Fülep Lajosé: Sándor számára Fülep Lajos a kritikus volt, akinek az ízlésében megbízott, Fülep számára Sándor a költő, 20. századi Orpheusz. A kölcsönös nagyrabecsülésen és szereteten (szeretet! nagy szó) kívül és belül állandóan vitatkoztak. Fülep szinte szándékosan olyat mondott, aminek Sándor majd ellentmond, és Sándor meg is felelt a várakozásnak«” (Domokos Mátyás: A porlepte énekes. Weöres Sándorról. Nap Kiadó, 2002. 62. oldal)"
A bejegyzés végén található az internetes forrás, ahonnan én vettem az idézetet.
Ahogy az a képen is látható, Weöres meg is verselte tanárát, a különleges hangulatú költeményből tanultam meg a 'nemere' közszót, mely egy típusú szelet jelent. A kép a csöngei emlékházban készült.
Weöres neki küldte el verseit az épp aktuális érzéseivel, gondolataival, levélben. Ebből idézek most.
Weöres, aki 1947-ben már országos hírű költőként kapott Székesfehérváron igazgatói állást, hamar ráunt a kisvárosi életre, a múzeum zárt világára. Az észak-európai és távol-keleti világrészeket is bejáró, állandóan a lelki táj dimenzióit kereső és a költészet eszményein gondolkodó költő pezsgőbb szellemi életre vágyott, egy közeli olaszországi utazásban bizakodott. A múzeumi kutatásokban tapasztalatlan, költői-filozófiai égtájakon barangoló, szabad idejét italozással töltő művész képtelennek bizonyult a múzeumi feladatok ellátására. A Székesfehérváron töltött hónapok lélektani mozzanatait jól tükrözi az 1947. szeptember 3-án Fülep Lajosnak küldött levele: „Kedves Professzor Úr, köszönöm a lapot és a mostani levelet – az utóbbit csak a napokban kaptam kézhez, mert közben Pesten jártam. Útlevelemet sajnos még mindig nem tudtam kiharcolni, ez most egyre nehezebb; s egyre bizonytalanabb, hogy mikor jutok el Itáliába. De a lelki táj, ahová most jutottam, fölér minden utazással. Írtam arról a Professzor Úrnak, hogy eljutottam valami dimenziótlan Semmibe; azt hittem, hogy innen tovább felfelé kell jutni, s ehelyett kilátás nyílt lefelé, az élet felé, mint a gleccser tetejéről a völgykatlanba. Megdöbbentő, és éppen teljes valódisága által valószerűtlen, ahogy itt megmutatkozik a lenti táj nagy vonalakban, rajta a sors felhőárnyék-mintázata és mögötte a megfoghatatlan dolgok hegytömbjei. […] A költészethez való viszonyom sajátságosan átalakult. Egyelőre képtelen vagyok az alkotó koncentrációra, viszont a versek szinte folynak belőlem. […] Íme egy dalocska, melyben tulajdonképpen még csak ötlet sincs, mégis a magyar nyelv géniusza mosolyog benne; azt hiszem első eset, hogy sikerült egy isteni lényt megnevettetnem:
A kutya-tár
Harap-utca három alatt
megnyílott a kutya-tár,
síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülű Aladár.
Kutya-tár! kutya-tár!
Kutyafülű Aladár!
Húsz forintért tarka kutya,
tízért fehér kutya jár,
törzs-vevőknek 5 forintért
kapható a kutya már.
Kutya-tár! kutya-tár!
Kutyafülű Aladár!
Sejtelmem sincs, hogy ebből a fütyülő semmitmondásból hová lesz út tovább. Remélem Itáliába…”.
Eddig a levélrészlet. De ebből persze még nem tudjuk meg, ki is a valóságos mintája Kutyafülű Aladárnak. Önöknek van ötletük? Milyen embernek képzelik el? Kedvesnek, bohókásnak, Weöressel szimpatizálónak? Vagy éppenséggel szigorúnak, merevnek, aki szúrós szemmel nézhette az ifjú költőt és székesfehérvári múzeumigazgatót? A fent idézett tanulmány következő részéből talán kiderül.
"Weöres Sándor Fülep Lajosnak írt fehérvári levele pontos dokumentum a költő lélekállapotáról és a ma már gyermekversként ismert A kutya-tár című költemény keletkezéséről. A Rómába vágyó költő versében gúnyt űz Radnóti Aladárból, a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége helyetteséből, aki az akkori nevén Bognár utca 3. alatt ellenőrizte a múzeum igazgatóját, s elég meglepő állapotban lelte.[5] Ez a „látogatás” ihlette Weöres játékos versét, „a magyar nyelv géniuszának mosolyát”, melyben a Bognár utcai intézmény Harap utcai kutya-tárrá, a felügyelő pedig Kutyafülű Aladárrá válik. Radnóti Aladár – aki a római kori bronzedényeket feldolgozva, előtte kutatóként is megfordult a múzeumban – jelentette a minisztériumnak és Székesfehérvár polgármesterének Weöres alkalmatlanságát, majd Fülep Ferencet, a fiatal klasszika-archeológust bízta meg a múzeum vezetésével."
Nos, még mindig csak találgathatunk. De azért azt már tudjuk, hogy bizony nem éppen a legrokonszenvesebb emberek lehettek egymásnak Weöressel. Idézem tehát a jegyzetet is...
"Weöres állítólag egy gyermekszarkofágon „aludta ki ebéd után a délelőtti munka fáradalmait”. Kovalovszky Márta, Harap utca 3., Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár, 2013, 17."
Eddig a történet, ami a százéves centenárium alkalmából jelent meg.
FELHASZNÁLT IRODALOM
Weöres Sándor Székesfehérváron In:
https://www.irodalmijelen.hu/2018-jul-17-1411/weores-sandor-szekesfehervaron
Vekerdi László:
Fülep Lajos levelezése. VII. kötet 1961-1970
In:http://epa.oszk.hu/00000/00016/00131/080114.htm
©️ Dr Stareczné Kelemen Éva
