2019. május 29., szerda

Károlyi Amy

2003. május 29-én követte az örökkévalóságba Weöres Sándort a költő-műfordító feleség, Károlyi Amy.

1909-ben született polgári családban, két fivér mellett egyetlen lányként. Magyar-német szakos tanári diplomát szerzett, a Bajza utcai polgári iskolában kezdett tanítani 1940-ben. Ez évben közölte verseit  először Babits Mihály a Nyugatban. Weöres Sándorral minden bizonnyal e lap szerkesztőségében ismerkedhetett meg.  Már ekkortól írt meséket, gyermekverseket. A negyvenes években sétára indulván egy temetőben bolyongtak egészen addig, míg rájuk nem zárták a kaput. 
Az 1947-48-as év számukra nemcsak római ösztöndíjat, hanem nászutat is jelentett. Bár gondolkodtak az emigráción, mégis hazajöttek, s mindkettejük számára a műfordítás adta a kenyérkeresetet a fordulat éve után egy ideig. Weöres Sándorral közös kötete a Tarka forgó (1958.)
Munkássága Weöres Sándoréhoz hasonlóan rendkívül intellektuális: szerteágazó és gazdag életművet tudhat a magáénak, melyet a magyar állam József Attila-díjjal honorált. 

Emellett méltó és értő gondozója volt Weöres művészetének életében és 1989 után is. 



A Weöres-házaspár, 1965. Forrás: Fortepan. Adományozó:Németh László Társaság
Képszám:115402.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Moldován Domokos szerk. Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Magvető kiadó, Budapest, 1984.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kinek írt Weöres verset?

A mai nyári rövid blogbejegyzésben arra buzdítom a kedves Olvasót, hogy bátran lapozgasson Weöres-kötetében, és fedezze fel, kinek írt verse...