Hornyik Miklós beszélgetett Weöres Sándorral sok-sok, szerteágazó témáról. Ebben a rövid bejegyzésben a tehetségről kérdezte Weöres Sándort.
"-Mi a tehetség?
- Egyrészt talán születési adottság is, másrészt: az adott képességek kifejlesztése. Ahogy a sportoló begyakorolja a távfutást vagy a magasugrást, ugyanígy a költőnek is megvan a módja, hogy mindazt megtanulja, ami a költészethez szükséges (mesterségbeli dolog, stiláris dolog, mondattan stb.) És természetesen arra is módja van, hogy kijelentse: ő nem akar tanulni senkitől, ő egyéni és eredeti, és csak azt csinálja, ami belőle magából következik. ősidőktől fogva ez a két költőtípus van: az egyik kijelenti, hogy csak önmagából merít, és nem akar tanulni sehonnan semmit, a másik pedig egész életén át tanul, gyűjt, csiszolja-köszörüli az eszközeit. Valójában az a tehetség, ami a két metódus mögött rejlik; mert hiszen mindkét típusnál előfordul, hogy valami erőset, tartósat hoz létre. De hogy mi teszi arra képessé az egyik vadzsenit vagy doctus-költőt, amire a másik vadzseni és doctus-költő mindig képtelen marad, azt nem tudom. Aki létre tud hozni valamilyen igazán élő, igazán sistergő, szuggesztív dolgot, lehet akár doctus, akár vadzseni, jól tette, hogy a munkáját létrehozta." (Domokos szerk.: 1993, 97.)
Nos, Önök hogyan gondolják? Kik lehetnek kedvelt költőik közül vadzsenik, kik a doctusok? Lehet különbséget tenni?
FELHASZNÁLT IRODALOM
Domokos Mátyás szerk. : Egyedül mindenkivel, Budapest, Szépirodalmi könyvkiadó, 1993.
©️ Dr Stareczné Kelemen Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése