Bárdosi Németh János, WS földije

Forrás:Wikipédia

Szombathelyen született 1902. március 8-án. Tanár szeretett volna lenni, de taníttatására nem volt pénz, így munkába állt: könyvelői feladatokat kapott.

Első versei 1926-ban, 1930-ban első regénye jelent meg. Már ebben az időszakban megismerkedhetett Weöres Sándorral.

Szombathelyen irodalmi esteket szervezett, ahová meghívta Németh Lászlót, Móricz Zsigmondot, Illyés Gyulát és Kosztolányi Dezsőt. "Weöres már korábban érzékelte azt, hogy a vasi megyeszékhely művészei és a kulturális élet szervezői között mindennaposak az érdekütközések, olykor a kicsinyes torzsalkodások. Bárdosi Németh Jánoshoz, a nála 11 évvel idősebb, köztisztviselői gyakorlattal és irodalmi tapasztalatokkal is rendelkező baráthoz emiatt írt nevelő célzattal a vidékiségről. "A főbaj Nálatok, ahogy én látom, az, hogy lebecsülitek egymást és így gátat gördítetek egymás fejlődése elé. Összefogásra volna szükség, nem széthúzásra: aki nem tud továbbfejlődni, az úgyis automatikusan lecsúszna a kocsiról." (Lőcsei, 2007,124)

1932-ben megválasztották Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesületének irodalmi szakosztálya, a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság elnökévé.

Előadásokat tartott az Írók Gazdasági Egyesületénél, 1939-ben pedig már a “Dunántúl” című pécsi lapban folytatásokban, majd később “Napfogyatkozás” című újabb regénye is megjelent. Bárdosi Németh János egyre inkább kötődött a baranyai városhoz: 1941-ben “Szegény ország” című verseskötetét már itt, a Janus Pannonius Társaság gondozásában adták ki, s 1943 nyarán végleg Pécsre költözött. A városi számvevőségen kapott állást, ahol hamarosan vezető beosztáshoz jutott. Az irodalmi életbe itt is belevetette magát: szerkesztője lett a Sorsunk című folyóiratnak, ahová a főszerkesztő Várkonyi Nándor hívta, és társelnöke lett a Batsányi János Irodalmi Társaságnak. Elnökként, főtitkárként tevékenykedett egy évtizednél is tovább, s közben könyvek, folyóiratok kiadásánál bábáskodott, írókat indított el a művészpályán. 
 Életéről még a szombathelyi Berzsenyi könyvtárban is tárlatot nyitottak. 1981-ben hunyt el Pécsett. (Wikipédia).

"Weöres Sándorról írt emlékei különösen izgalmasak. Már a tizenöt éves szombathelyi diákot barátságába fogadta, és kapcsolatuk egyre mélyült. Ismeretlen verseit őrzi. Költői „episztoláját" közli, ebben Weöres mintha rejtett titokról gyónna: nosztalgiájáról a valóság szerénynek tetsző, de a pillanatnyi lobogásokat túlélő örömei után. Ez a nosztalgia is jellemzi Weörest, és néha csodálatos virágzásba tör. Weöres tudott naturalista életképet is festeni, sőt akár naturalista túlzást, mert a régi pufók arcú gyerek és a mámoros kamasz sem halt meg benne. Bárdosi Németh János közvetlen közelből látta, hogy miként lép az örök időbe. Mindent magával visz, minden terhünket hordozza, minden kínunkat eljajgatja, örömeinket pedig szétmosolyogja a világnak. Mindent az égbe dob, és lehoz a földre. S milyen feledhetetlenül sommázza életútját Bárdosi Németh János, midőn azt írja, hogy sorsa eldőlt már a mágikus csillagjelben, a csöngei éjben. "(Féja, 1975.)

Weöres Sándor öt kötetét is dedikálta Bárdosi Németh Jánosnak: a Hideg van, A kő és az ember, Theomachia, A teremtés dicsérete, és a Tűzkút kapott nagyon kedves ajánlást. A legutolsó dedikáció a Tűzkútban árulkodik Weöres humoráról is. „Jancsinak ezeréves barátsággal Sanyi Születtünk 1488-ban meghalunk 2599-ben”.  

FELHASZNÁLT IRODALOM

https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1rdosi_N%C3%A9meth_J%C3%A1nos

tiszataj_1975_005_054-057.pdf

Lőcsei Péter: Weöres-mozaikok, XXV. : Barátok, könyvek, dedikációk

Válogatás a Weöres Sándornak ajánlott kötetekből és a költő dedikációiból

(LŐCSEI Péter: Miről vallanak a könyvek? I.; III. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 2006/1. 76–86. o.; 2006/4. 65–74. o). 

Lőcsei Péter: Szombathelyi emlékpohár, Vasi Szemle szerkesztősége, Szombathely, 2007.