2019. augusztus 22., csütörtök

Weöres és Almásy László

Ifjúkorom egyik meghatározó élménye volt, mikor a bátyám elvitt szülővárosunk művelődési központjába, ahol dr Kubassek János földrajztudós előadását hallgathattam meg a kétezres évek elején. Emlékszem, annyira fellelkesített ez a téma, hogy akkor folyó egyetemi tanulmányaimba is bele akartam szőni. Nem sokkal ezután olvastam A sivatag bűvöletében című könyvét, mely Almásy László életét ismerteti, méghozzá tényszerűen, és nagyon emberien. Bár az én érdeklődésem nem természettudományos, a könyv nagyon nagy százalékát elolvastam, élveztem, hogy a földrajztudós egy pályázaton nyert öszöndíjat arra fordított, hogy Almásy életének helyszíneit végigjárja, s a könyv tele volt fotókkal erről az igen sokoldalú emberről.


Nemrég felfedeztem Szombathelyen egy táblát:


Saját fotó.


Már többször elsétáltam arra, de egy alkalommal eszembe ötlött: vajon Weöres tudta-e, hogy kivel lakik egy városban, találkozhatott-e vele, hallhatott-e róla. Ha az időszakot tekintjük,  amikor Almásy a táblával jelzett házban élt, akkor előfordulhat, hiszen Weöres 1928-29-ben volt a szombathelyi gimnázium diákja, és Pável kosztos diákja.


Arcanum-beli kutakodásaim részben hoztak csak eredményt. A Vasi Szemle 2017-es számában bukkantam olyan írásra, ami különösen is megdobogtatta a szívemet: Simonné Pável Judit vallott édesapja tevékenységeiről. Judit nénit személyesen ismerem, idén nyáron találkoztam vele, s néhány szót is váltottunk.

Az érdekes tanulmányban mind Weöres mind Almásy neve felbukkant. Persze, hiszen régi könyvélményemből tudtam, hogy Almásynak volt kapcsolata a múzeummal, emlékeim szerint  gyűjtőként becses darabokat adományozott a közgyűjteménynek (édesapjának is voltak becses gyűjtött kincsei), Weöres pedig, mint kosztos diák biztosan megfordult ebben az épületben!

A tanulmányban Judit néni említi, mennyire kiterjedt levelezést folytatott édesapja, s végül elérkeztem ahhoz, amit kerestem: Almásy László líbiai felfedezőútjáról tartott előadást. Sajnos dátum hiányában nem tudom, hogy ezen részt vehetett-e Weöres, vagy hogy szó esett-e Pável Ágoston és közte a nagy Afrika-kutatóról.

A téma több időt kíván, így most ezt a blogbejegyzést lezárom: mivel azonban Almásy augusztus 22-én született, talán illő, hogy ma róla is megemlékezzünk.




FELHASZNÁLT IRODALOM


S. Pável Judit: Tudósok a múzeumban és a családi házban. 

In: Vasi Szemle, 2017. 3. szám, 337-344. 



©️ Dr Stareczné Kelemen Éva



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kinek írt Weöres verset?

A mai nyári rövid blogbejegyzésben arra buzdítom a kedves Olvasót, hogy bátran lapozgasson Weöres-kötetében, és fedezze fel, kinek írt verse...