A Nemzeti Filmarchívum műsorát nézem: száz évvel ezelőtti
filmhíradót vetítenek. Ady temetése után sporthír következik: a Magyar Jogász
Sportegyesület normafai szánkóversenyéről közvetítenek felvételt. Pontosabban: ródliversenyt
látunk, mert száz évvel ezelőtt így nevezték a szánkót. Ekkor eszembe jut, hogy
talán éppen száz évvel ezelőtt történhetett az a kis anekdota, amit Weöres
Sándorról olvastam. Szerdahelyi Pál készített interjút 1978-ban a nagy költő
szülőfalujában lakó emberekkel. Ebből idézek most:
Dr Németh Sándorné, (szül. Hajas
Ilona,1909) nyugalmazott körzeti orvos felesége, Celldömölk
"Cina (ahogy gyerekkorában
nevezték) mestere volt az improvizációnak. Szinte futószalagon gyártotta a
rögtönzéseket. Télen a falu mögötti temetődombon szoktunk szánkázni. Cina is
szívesen velünk tartott. Egy szép, verőfényes téli napon éppen a hajamat
vágattam le, s utána mentem ródlizni, de szerencsétlenségemre felborultam, s
más baj ugyan nem történt, csak a ródlim törött össze darabokra. Bizony
hangosan elkezdtem sírni a ródlim romjainál, Cina meg elkezdett nevetni, és
máris hangosan-vidáman szavalta azon nyomban rögtönzött kis versét, mely az
elmúlt másodpercek eseményeit örökítette meg:
Óda Hajas Ilonka
ródlijához
Ó, ródli, ródli, Isten, s ég
veled,
lebeg feletted az emlékezet!
Immár nem vagy egész, csak
csonka,
mert rajtad ült Hajas Ilonka;
lejött ugyan ma egy lapát haja,
mégis megtörtént a ródli
baja...
Itt Cina abbahagyta az ódát,
mert én már elnevettem magam." (Domokos,1990:13-14)
Remélem, hogy a kedves olvasóknak is sikerült mosolyt csalnom az arcára ezekben a barátságtalan időjárású napokban.
FELHASZNÁLT IRODALOM
Domokos Mátyás szerk. Magyar Orpheusz, Budapest, 1990, Szépirodalmi Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése